Becsült olvasási idő: < 1 perc

Még vasárnap éjszaka élő facebookos videóban röviden értékelte az eredmények tudatában a választást Mucsi Tamás, a lokálpatrióta összefogás polgármesterjelöltje.

Elárulta, hogy még éjszaka felhívta a Fidesz makói elnökét, Czirbus Gábort és gratulált nekik. Ismert: listáról Mucsi Tamás, Zeitler Ádám, egyéni körzetből Gáspár Sándor jutott be a testületbe a VKKP színeiben. Mucsi szerint az ő feladatuk hogy képviseljék azt a több mint ezer szavazót, aki a bizalmukat beléjük fektették.

Elmondása szerint nagy feladat hárul rájuk és reméli, ellenfeleik is érzik azt, hogy azokat is képviselni kell, akik úgy gondolták, Makó nem jó irányba megy. – Mi mindent meg fogunk tenni továbbra is a városért, ahogy eddig – tette hozzá.

Úgy véli, jó eredmények születtek Hódmezővásárhelyen, Budapesten, a változás tehát elkezdődött és reméli, a változás elérkezik Makóra is majd.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares