Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Mi, idősebbek, átengedtük a lehetőséget a fiataloknak, de a munkában támogatni fogjuk őket – írta közleményében a Fidesz vásárhelyi szervezete annak kapcsán, hogy Rapcsák Katalin, Dr. Korsós Ágnes és Gaizerné Dr. Havasi Katalin, a Szeretem Vásárhelyt-Fidesz listáról mandátumot szerző képviselői nem ülnek be a közgyűlésbe.

Mutatjuk a teljes közleményt:

“Listáról két hölgy és két úr, két tapasztalt képviselő mellett, két fiatal is lehetőséget kap, hogy képviselje a békés építő munkára, családra, haza- és városszeretetre építő jobboldali értékeket, és az erre irányuló választói akaratot. Mi, idősebbek, átengedtük a lehetőséget a fiataloknak, de a munkában támogatni fogjuk őket. Döntésünkkel üzenni szeretnénk a vásárhelyi fiataloknak is, hogy semmit róluk, Nélkülük. Döntésünket közösen, teljes egyetértésben hoztuk meg, a képviseleti demokrácia szabályainak megfelelően.

 

Sajnálatos, hogy már a döntést megelőzően szóbeszéd járta be a várost a listás helyek tekintetében, melynek során méltatlan hangnemben esett szó olyan tisztességes vásárhelyiekről, akik vették a bátorságot, megmérették magukat, és tiszteletet parancsoló számú szavazatot kaptak. Mérhetetlenül méltánytalan bárki részéről ezek után a bátorság hiányával vádolni őket! Annál is inkább, mert ezzel azt állítják, hogy Márki-Zay Péter a félelem szellemét hozza a vásárhelyi politikába, hogy rettegnie kell annak, aki nem az ő „kottájából játszik”. Kérem a vásárhelyieket, ne vádolják a frissen megválasztott polgármestert, beszéljenek erről majd saját szavai és tettei.

 

Ha visszatekintünk: Havránek Ferenc, vagy Kis Andrea ciklusokon keresztül listás képviselőként voltak tagjai a testületnek. Kis Andrea együtt utazott a Fideszes delegációval testvérvárosi programokra. Semmi ok nem volt félni, és senkinek sem jutott eszébe, hogy félnie kellene.

 

Őszintén remélem, hogy alaptalan az aggodalom, a megalakuló közgyűlés légköre demokratikus lesz, és nem lesz oka félni egyetlen vásárhelyinek, egyetlen demokratikusan mandátumot szerző képviselőnek sem.

 

Fidesz Hódmezővásárhelyi Csoportja,
Dr Havasi Katalin, elnök”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares