Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete a múlt héten is több fiatalt szólított meg a felelős állattartás jegyében. A szervezet elsődleges célja a prevenció, ezen belül is a fiatalok nevelése és oktatása az állatok szeretetére és tiszteletére.

A hét elején a szervezet képviselői két napot töltöttek az Aranyossy Ágoston Általános Iskola tanulóinál, ahol a házi kedvencek megfelelő ápolásáról, az ivartalanítás fontosságáról és az örökbefogadásról beszélgettek. A diákok a szervezet védenceinek és támogatottjainak állateledelt is gyűjtöttek. Az állatvédők szombaton megtartották az idei év utolsó nyílt napját is az Állatvédelmi- és Szabadidős Központban, ahová a helyi oktatási intézmények tanulóit is várták.

Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, rendkívül jó érzés átélni egy-egy előadás során, hogy látja a fiatalokon, hogy ők már felelősebb állattartók lesznek. „Nekünk, állatvédőknek iránymutatást kell a számukra nyújtanunk, és az állatok iránt érzett szeretetükön túl, tanácsot adni, hogy hogyan és miképp lehetnek igazán felelős állattartók” – tette hozzá az elnök. Kiemelte azt is, hogy Hódmezővásárhelyen már nagyon sok oktatási intézményben jártak, de iskolán kívüli foglalkozásokon is szeretnék megszólítani a tanulókat.

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete egyébként folyamatosan várja az örökbefogadók jelentkezését is a www.hmvhelyiallatvedok.eu honlapon keresztül.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares