Becsült olvasási idő: 2 perc

Az október 13-i választás azt is üzeni: a Makón élőknek rendben van, hogy azért fizetnek mert itt laknak, hogy mindenhonnan a sikerpropaganda folyik és hogy gazdátlanul néz ki a város. Mindössze 2-3 ezren szavaztak ezek ellen.

Emlékezetes: nagy fölénnyel választották újra Farkas Évát polgármesternek és a nyolc képviselőjelöltje közül hét egyéni körzetből, egy pedig kompenzációs listáról bejutott a testületbe. Ezzel az is eldőlt, hogy marad az eddigi irány a város vezetésében.

Évente legalább 100 millió adóforint propagandára

A Makói Csípős ellen mindent megtesz a helyi Fidesz, hogy ellehetetlenítse működésünket. Közben uniós forrás vándorolt az algyői Fidesz-elnök cégéhez, aki a Fidesz-barát Makó Híradót és Promenádot működteti. Makói adóforintokból narancssárga újságokat olvashatunk kéthetente és a makói tévében főzőműsort nézhetünk a polgármesterrel. Az Árkádia Rádió 10 év után elhallgatott, azóta a Rádió 7 szól a helyén.

Kommunális adó mindössze évi 90-100 millió forint bevételért

Zeitler Ádám ellenzéki képviselő már öt éve felvetette, hogy szükség van-e a beszedésére. Az önkormányzatnak mindössze 90-100 millió forintos bevétel, ahhoz képest, hogy iparűzési adóból több mint 1 milliárd forint érkezik be. A kampányban arról beszélt, hogy szociális alapon ellehetne törölni, átalakítani.

Kiszáradt, balesetveszélyes fák, gazos területek

Folyamatos a panasz a zöldterületek gondozására. Ahol próbáltak valamit is tenni, ott kiszáradtak, elrohadtak a virágok, ahol pedig nem, ott elkezdett gazosodni. A fák állapotára is kevés figyelmet fordítottak: szerencsére a Hagymafesztivál után egy nappal dőlt ki egy hatalmas fa a 43-as főút mellett, nem pedig a rendezvény ideje alatt. Ugyanakkor a lakótelepek környékén és a közterületeken sem foglalkoztak velük túlzottan – van olyan fa, ami szemmel láthatóan beteg, ki kellene vágni és újat ültetni a helyére. A városvezetés évekig nem kezdett semmit a Juhász Gyula térrel sem, idén kapott egy sétányt és egy központi részt.

Elég sok volt a panasz a fórumokon a környezet állapotára, ahhoz képest, hogy 2014 előtt mindig kapott ,,virágos város elismerést” Makó és hogy 2006-ban az év főkertésze makói volt, Ádok Jánosné.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares