Becsült olvasási idő: 2 perc

Ellenzéki és fideszes politikai szereplőket, családtagjaikat és egy ismert, hódmezővásárhelyi ellenzéki influencer adatait kérdezte le jogosulatlanul Hódmezővásárhelyen egy hivatali dolgozó. Személyes adattal való visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az önkormányzat – derült ki a csütörtök délelőtt megtartott sajtótájékoztatón.

Kalotay Balázs, a vásárhelyi városháza informatikai szakembere elmondta: biztonsági vizsgálatot folytattak az ún. Vizuál Regiszterről, ebben a helyi lakosok adatai szerepelnek, minden önkormányzat használja. Ekkor derült ki, hogy innen átlagon felüli lekérdezések történtek, ezer fölötti történt közvetlenül a választás előtt. Ilyen adatvédelmi incidens esetében értesítik az érintetteket, ez folyamatban van.

A hivatalban létrehoztak egy vizsgáló bizottságot és próbálják kiszűrni azokat a lekérdezéseket, amik valóban indokoltak voltak a munkavégzéshez és mik azok, amik nem.

Dr. Kis Andrea elárulta, hogy maga is érintett. – Döbbenetes volt, amikor nem csak nekem, hanem másoknak is a kiskorú gyermekei után nyomoznak és feltételezhetően listázzák őket – jelentette ki. A listán hódmezővásárhelyi ellenzéki és kormánypárti aktivisták, polgármesterjelöltek, képviselőjelöltek és családtagjaik is szerepelnek. Viszont aki a lekérdezéseket végezte, nem tudhatta, hogy vannak köztük katonák, rendvédelmi dolgozók, magas rangú katonai tisztviselők, az ezekhez kapcsolódó szervek pedig azonnal jelezték a hivatalnak a kereséseket.

Egy Facebook bloger után is nyomoztak, akinek felfedésére néhány hónapja jutalmat ajánlott fel a vásárhelyi fideszes média. Akkor nem jelentkezett senki, de most, a hivatali adatokkal visszaélve beazonosították.

Kalotay elmondása szerint nem tudni, hova kerültek a kikeresett adatok, csak az a biztos, hogy kiket kérdeztek le. Akinek az azonosítójával beléptek és kerestek, az a vezető állású köztisztviselő már nem dolgozik ott, saját döntéséből felmondott a polgármesteri hivatalnál.

Az egyelőre nem ismert, hogy más, országos adatbázis, vagy másik önkormányzat adatbázisa érintett lehet-e az ügyben, de a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy adatvédelmi kérdésekben segítenek bármelyik településnek.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares