Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokon eljáró ügyészség a kábítószer‑kereskedelem bűntette miatt indult büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletének helybenhagyására tett indítványt – közölte honlapján az ügyészség.

Az elsőfokú bíróság a 2019. július 4. napján meghozott ítéletében egy makói volt házaspárt kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt egyezően 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt.

Az ügyészségi vádnak megfelelő, nem jogerős ítélet szerint a vádlottak a lakóházukban éveken keresztül kisboltszerűen herbálnak nevezett növényi anyagot árultak, amelyet füstölőként, illatosítóként adagokba kicsomagolva adtak el a vásárlóknak, akiknek a célja azzal a kábultság, nyugalmi állapot elérése volt. E tevékenységüket hirdetésekkel és vásárlási akciókkal is igyekeztek reklámozni, egyebek mellett „büntetlen örömök”- megjelöléssel. Az általuk kereskedés céljából megszerzett és a nyomozó hatóság által utóbb lefoglalt anyagokról azonban megállapítást nyert, hogy azok kábítószernek illetőleg új pszichoaktív anyagnak minősülnek.

Az első fokon eljárt ügyészség a törvényszék ítéletét tudomásul vette, ellene a vádlottak és védőjük fellebbezett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és megalapozott, a kiszabott büntetés pedig mértéktartó, ezért az elsőfokú ítélet helybenhagyása indokolt.

(ugyeszseg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares