Becsült olvasási idő: < 1 perc

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy helybeli férfit, aki több kerékpárülést tulajdonított el Szegeden.

A megalapozott gyanú szerint a 25 éves elkövető 2019. november 2-án este a városban sétálva figyelt fel hét kerékpárra, melyek egy utcai tárolóban voltak lezárva. Miután megvizsgálta a kétkerekűeket, levette róluk az üléseket és távozott.

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát. Kihallgatása során a férfi részletes beismerő vallomást tett, elmondta azt is, hogy az üléseket eladta. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.

(police.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares