Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Az adókedvezmény eltörlése nem befolyásolja a Villeroy & Boch Magyarország Kft. tervezett béremeléseit és a tervezett beruházásait – közölte a cég. A Promenád korábban azt sugallta, hogy bezár a gyár, vagy embereket küldenek el, erről viszont nincs szó a cég szerint.

Sokan attól tartanak, hogy a Villeroy becsukja a kapuit városunkban, kivonul Vásárhelyről […] Fennállhat a veszélye, hogy a jövőben a nagy cégek, akár a multinacionális vállalatok is máshová teszik telephelyüket, oda, ahol kedvezőbb adófizetési konstrukciókkal várják őket

morfondírozott a Promenád nevű fideszes propagandalap hétfőn délelőtt. A válaszra nem sokáig kellett várni: délután Fehér Erzsébet, a Villeroy & Boch Magyarország Kft. kommunikációs vezetője az alábbiakat közölte:

A hódmezővásárhelyi közgyűlés 2019. november 14-én hozott döntésével megszüntette a legalább 800 főt foglalkoztató helyi cégek 135 Ft/ m2 adókedvezményét, amely 2018-ban és 2019-ben volt érvényes a Villeroy & Boch Magyarország Kft.-re.

 

A várható döntésről az önkormányzat nevében Márky-Zay Péter polgármester előzetesen tájékoztatta a vállalat vezetését, így nem érte váratlanul sem a vásárhelyi ügyvezetést, sem az anyavállalatot a kedvezmény megszűnéséről szóló döntés.

 

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. az előzetes tájékoztatás alapján felkészülten várta a döntést, amely 2020-ban lép életbe. A vállalat által fizetendő többletadó semmilyen formában nem befolyásolja a Villeroy & Boch Magyarország Kft., és az anyavállalat 2020-ra vonatkozó terveit. Így sem a tervezett béremelés, sem a tervezett beruházások nem maradnak el, így értelemszerűen létszámleépítésre sem kerül sor

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares