Becsült olvasási idő: 1 perc

A magyar oktatás és köznevelés kategóriában az ÚJ VILÁG Alapítvány elnöke, Gulicska Irén, magyar irodalom kategóriában Harangi Géza hódmezővásárhelyi kortárs író, költő vette át a díjat és ahhoz járó egymillió forintot szombaton.

Az alapítvány elsősorban a rászoruló családok támogatása miatt jött létre. Tartanak még kutyás terápiás foglalkozásokat fogyatékkal élők számára, de szerveznek tolerancia tábort is, aminek a célja, hogy fogyatékossággal élő gyermekek és ép gyermekek táborozzanak együtt. Idén májusban az ÚJ VILÁG Alapítvány és a Tesco akciójának köszönhetően egy ún. pillangó libikókát helyeztek ki Makón, a Petőfi parkban. Legutóbb akkor írtunk róluk, amikor a vásárhelyi lakástűz károsultjainak segítettek.

A hétvégi, Szegeden megtartott gálaműsoron magyar sport kategóriában az Európa-bajnoki bronzérmes Nagy Péter kapta a Csongrád megyei Prima-díjat.

A díjátadón köszöntötték az Év Vállalkozója Díjra felterjesztett cégek vezetőit is. Ők december 6-án, Budapesten vehetik át az elismerést: Tánczos László, a Tánci Kft. ügyvezetője; Tóth Viktor, az Agrilusz Kft. cégvezetője és Rácz János géplakatos mester.

Az év vállalkozója kategóriában hat díjazott lett: ifj. Gyimesi László, a Mystic Nails Hungary Bt. tulajdonosa; Vörös Ferenc, a Genév Solar Kft. ügyvezetője; Pengő Ferenc, a Genév Kft. logisztikai vezetője; Ábrahám Tibor, a TimBau BEST Kft. ügyvezetője; Konczos Pál, a Horizont Kft. ügyvezetője és Szilágyi Antal esztergályos kisiparos.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares