Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Szegedi Törvényszék fenntartotta annak a hódmezővásárhelyi nőnek a letartóztatását, akit az ügyészség a szülei sérelmére elkövetett minősített emberölés bűntettével, valamint kifosztás bűntettével vádol – közölte honlapján az ügyészség.

A vád szerint a krónikus alkoholfogyasztó vádlott gondozta az állandó ápolásra szoruló időskorú szüleit, azonban az ezzel járó terheket nehezen viselte. Miután a börtönből szabaduló korábbi élettársa hozzájuk költözött, a vádlott a közös italozások során gyakran panaszkodott a szüleire, és közösen elhatározták, megölik őket.

A vádlottak 2018. május 24-én egész nap italoztak az otthonukban, majd az esti órákban a vádlott

kicsalta az édesapját a konyhába, ahol a párja baltával hátulról leütötte, majd azzal még többször megütötte a földre kerülő idős férfit, aki néhány percen belül belehalt a bántalmazásába.

A konyhából beszűrődő hangokat hallva a vádlott édesanyja a belső szobából kiabálni kezdett, mire a vádlott párja bement hozzá, és a baltával többször megütötte az ágyon ülő, mozgásképtelen nőt, aki emiatt meghalt.

Ezután a vádlott az édesanyja táskájából magához vett 80 ezer forintot, majd az élettársával a konyhában lévő gázpalackot megnyitották és azzal megpróbálták felrobbantani a házat. A palackban nem volt elegendő gáz, ezért csak kisebb robbanás történt. Ezután a vádlott és párja

a melléképületben folytatták az italozást, majd szórakozni indultak a városba. A hajnali órákban hazaérkező vádlott és társa észlelték, hogy a lakás nem égett le, ezért, hogy eltüntessék a bűncselekmény nyomait, meggyújtották a konyharuhát és az ágyneműhuzatot.

A reggeli órákban a szomszéd házban lakók észlelték a házból gomolygó füstöt, értesítették a tűzoltókat, akik a tűz oltása során megtalálták a szülők holttestét.

A vádlott fellebbezése alapján eljáró Szegedi Fellebbviteli Főügyészség egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával, miszerint egyrészt a magas büntetési tétellel fenyegetettség miatt a vádlottal szemben fennáll a szökés vagy az elrejtőzés veszélye, másrészt, mivel a vád szerint a bűncselekményt korábbi felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, tartani lehet attól is, hogy szabadlábra kerülése esetén a vádlott újabb bűncselekményt követne el.

Mindezekre figyelemmel a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú végzés helybenhagyását indítványozta az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla felé.

(ugyeszseg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares