Becsült olvasási idő: < 1 perc

Folyik az aláírásgyűjtés a plébános és a kántor leváltásáért. A közösség nem tűri tovább a hitromboló tevékenységüket – közölték oldalunkkal a csanádpalotai hívek.

A plébános választásokkor is politizált, nyíltan kiállt a fideszes polgármesterjelölt, Nyergesné Kovács Erzsébet mellett. A templomba járók elmondása szerint most a jelenlegi kormányzattal elégedetlen, a térség országgyűlési képviselőt kevély, gazdag emberként mutatja be és ellene prédikál.

Elmondták, hogy szétrombolja a hitéletet a településen, bezárkózott a hivatalába és számítástechnikai eszközök javítását végzi. A hívek úgy tapasztalták, hogy eltűntek az előző plébános által megvásárolt kegytárgyak, étkészletek is.

Az iskolai hittanoktatást egy tanítónő végzi, a kántorasszony nem foglalkozik vele.

A hívek elmondása szerint többek között a fentiek vezettek oda, hogy aláírást gyűjtsenek a leváltásukért.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares