Becsült olvasási idő: 2 perc

Ismert: dr. Ember Alex oldalunknak megerősítette az indulását a választáson, majd a helyi Fidesz és médiája elkezdte mocskolni. A polgármesterjelölt végül visszalépett és még szeptember 25-én egy olyan tanulmányt készített el az önkormányzat megbízásával, ami a városi cégeket egy holdingba, egy központi gazdasági társaságba terelné be.

Az önkormányzat elkötelezett a gazdasági társaságai által nyújtott szolgáltatások magas színvonala és költséghatékony megvalósítása mellett. Felkérjük dr. Ember Alex ügyvéd urat, hogy az általa készített megállapítások alapján 2019. december 20. napjáig készítsen egy koncepciót és egy megvalósítási ütemezést a jelenleg működő önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok egy gazdasági társaságba történő integrálására – írja az előterjesztés, amit a szerdai testületi ülésen el is fogadtak.

Az átszervezés érintené a Városgazdálkodási Nkft.-t, a Kulturális-Közművelődési Nkft.-t., a Városi Televízió Nkft.-t, a Városfejlesztő Kft.-t és a Gyógyfürdő Zrt.-t. Azaz például a Hagymatikumot, Hagymaházat, strandot, jégpályát, piacot, kalandpartot, gyepmesteri telepet üzemeltető cégeket.

A tanulmány szerint ,,országos szinten számos ilyen vagyonkezelő holding létrehozására került sor és működik eredményesen és sikeresen.”

Kiemeli azt is, hogy

a jelenleg működő gazdasági társaságok lényegében változatlan társasági formában működnének tovább, csak nem az önkormányzat tulajdonában állnának, hanem a koordinációt megvalósító központi gazdasági társaság (holding központ) gyakorolná a tulajdonosi jogokat. Ugyanakkor a holding tulajdonosa az önkormányzat.

A holding létrehozásának veszélyeire nem tér ki a tanulmány. A testületi ülésen kiderült, hogy a tanulmány elkészítése 500 ezer forintba került, de hogy ki vezetné a központi társaságot, azt nem közölték.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares