Becsült olvasási idő: < 1 perc

Idén november végéig több mint 125 ezren próbáltak illegálisan átlépni a határokon, naponta átlagosan 37-en. A három leginkább érintett megye: Bács-Kiskun, Csongrád és Baranya – fejtette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

A 2015-ös válsághelyzethez hasonló a mostani illegális migrációs helyzet a magyar határon – jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének hétfői ülése után a testület elnöke. Németh Szilárd elmondta, az ülésen Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatási államtitkára számolt be a migrációs helyzetről.

A fideszes politikus, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kifejtette: 2018-ban egész évben 6506 embert fogtak el a határon, naponta átlagosan 17-et. A tavaszi-nyári időszakban próbálkoztak többen, télen kevesebben. Idén viszont már november végéig több mint 125 ezren próbáltak illegálisan átlépni a határokon, naponta átlagosan 37-en. Az elmúlt két hónapban pedig megemelkedett az illegális határátlépési kísérletek száma. December elsején is 82 embert fogtak el a határon. A három leginkább érintett megye: Bács-Kiskun, Csongrád és Baranya.

Az elmúlt időszakban tehát nőtt a tiltott határátlépések száma. Minden eszközzel próbálkoznak: földön, föld alatt, vízen, kamionokon, vasúti kocsikon, kerítést átmászva, átvágva – ismertette az államtitkár.

(MTI nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares