Becsült olvasási idő: 2 perc

Megint a jobb sorsra érdemes agrárminiszterre, Nagy Istvánra hárult a feladat, hogy Orbán Viktor miniszterelnök helyett válaszoljon a parlamentben a képviselők kérdéseire. Tudni kell, Nagy István volt például az első (egyetlen) magyar kormánytag, aki elismerte, létezik a klímaválság, s rendkívül ijesztő, és akkor sem tudott – igazán – mellébeszélni, amikor a jobbikos Z. Kárpát Dániel a gyenge forintárfolyamról érdeklődött a kormányfőnél.

A jobbikos politikus jelezte, hogy a 335 forint fölé euróárfolyam már olyan kockázatot jelent, amit minden magyar család megérez, másrészt ez csak azoknak a hazánkból exportáló multicégeknek jó, amik itt olcsóbban tudják kifizetni a magyar munkavállalókat, és olcsóbban tudnak gyárakat létesíteni. Mindezek mellett korábban Orbán Viktor még úgy nyilatkozott, hogy a gyenge forint árfolyam ellentétes az emberek érdekével – tette még hozzá.

Nagy István szerint

Orbán Viktor által elmondott mondatok “tartalmának igazságát mindig a helyzet meghatározza, mindig egy adott gazdasági helyzetben kell figyelni”.

Ennél szebben nem lehet körbeírni, ugye!? 🙂

Egyébként az Orbán Viktor miniszterelnök helyett felszólaló Nagy István még leszögezte azt is, szükséges a gyenge forint mert álláspontjuk szerint a stabil, de gyenge forint segíti a magyar gazdaság működését.

Középkorban a királyok

Egyébként Orbán Viktor 2004-ben az akkori HírTV-nek még arról beszélt, a forint gyengülése azt jelenti, hogy tulajdonképpen

“ellopják a pénzt az emberek zsebéből”,

mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér. Szerinte

a forint gyengítését célzó utalások és kísérletek a középkori királyok módszeréhez hasonlíthatóak, amikor is az uralkodók a pénzek nemesfémtartalmát próbálták meg minimálisan csökkenti, elcsalva azok értékéből.

Orbán 15 évvel ezelőtt leszögezte:

“a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak.”

2008-ban Orbán Viktor, 274 forint/Euró árfolyam mellett pedig azt közölte:

“A forinttal nincsen nagyobb baj, a forinttal akkor lesz baj, hogy ha nem tudjuk a bizalmi válságot megoldani. A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak.”

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares