Becsült olvasási idő: < 1 perc

A szegedi rendőrök elfogtak két külföldi férfit, akik több járműből tulajdonítottak el szerszámokat, szerszámgépeket és használati tárgyakat mintegy 4 millió forint értékben a Tisza-parti városban. Lopás miatt kell felelniük.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 31 éves gyanúsított 2019. november 14-e és december 5-e közötti időszakban nyolc alkalommal egyedül, majd három esetben 23 éves társával együtt tört fel autókat Szegeden. A gépjárművekből szerszámokat, szerszámgépeket, laptopot, valamint készpénzt tulajdonítottak el több mint 4 millió forint értékben.

A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát, akiket 2019. december 5-én tetten értek, miközben újabb bűncselekményt kíséreltek meg elkövetni. Elfogásukat követően előállították őket a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás.

A rendőrök kihallgatásukat követően őrizetbe vették a gyanúsítottakat és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

(police.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares