Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A parlament 115 igen, 53 nem és 3 tartózkodó szavazattal jóvá hagyta a kormány – egyébként jelentősen felpuhított – kulturális törvénycsomagját.

Az MTI beszámolója szerin hétfőn benyújtott, kivételes eljárásban tárgyalt jogszabály – a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról – meghatározza az egyes kulturális ágazatokban a kultúrstratégiai intézmények körét, és rögzíti, hogy a működésükhöz szükséges forrásokat a központi költségvetés biztosítja.

Létrejön a Nemzeti Kulturális Tanács, amely szakmai alapot ad a kulturális ágazat stratégiai irányításához.

Az állam által fenntartott színházak működtetéséhez szükséges forrásokat a központi költségvetés biztosítja, az önkormányzati fenntartásúak kiadásait az önkormányzat a saját költségvetéséből állja.

Az önkormányzat a kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő. A kormány pozitív döntése esetén – a határozat közzétételétől számított 30 napon belül – a miniszter és az önkormányzat megállapodást köt a színház közös működtetéséről.

A megállapodásnak garantálnia kell az érintett színház művészeti szabadságát. A dokumentumban a miniszter és az önkormányzat meghatározza – ideértve a vezetői kinevezés módját is – az intézmény közös működtetésének és működésének részletes szabályait, valamint rögzíti a központi költségvetésből juttatandó támogatás és az önkormányzati támogatás mértékét.

Az előterjesztő célja a fenntartói felelősség elvének érvényre juttatása az előadó-művészeti szférában – hangzott el az indítvány parlamenti vitájában.

Párbeszédes, MSZP-s és DK-s képviselők a szavazás alatt tiltakozásul felálltak, és fekete maszkot tartottak az arcuk elé.

Mint ismert, a kormány törvényjavaslata felháborodást okozott a kulturális életben, ugyanis a Fidesz eredeti javaslata értelmében megszűnt volna a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), emellett az önkormányzatok által fenntartott színházak igazgatóinak kinevezését is miniszteri egyetértéshez kötötte volna, illetve megszüntette volna a független színházak anyagi támogatását.

Végül mindhárom területen puhult a törvénycsomag, így nem szűnik meg az NKA, az önkormányzati, de közös működtetésű kőszínházak vezetőinek kinevezési módját az egyes megállapodásokban fogják rögzíteni, és a független színházak támogatása is marad.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares