Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Biztos csak a keresztényi szeretet.

Úgy szeretném Úgy akarom Úgy szeretném Úgy akarom
Úgy szeretném a szemedet kinyomni
Úgy szeretném a füledet letépni
Úgy szeretném a töködet levágni
Úgy szeretném a beledet kitépni
Tordai Bencze kurva anyád! (9X)

Úgy szeretném Úgy akarom Úgy szeretném Úgy akarom
Úgy szeretném a szemedet kinyomnni,
Úgy szeretném a füledet letépni,
Úgy szeretnék a töködön ugrálni,
Úgy szeretném a beledet kitépni,
Tordai Bencze, kurva anyád! (6X)

A kurva anyád! (5X)

– írta Facebook-oldalán a kereszténydemokrata Szirmay Tamás. A KDNP-s politikus, a párt külügyi szakbizottságának tagja a CPg nevű klasszikus hazai punkzenekar Erdős Péter című dalának szövegében változtatta meg az egykori popcenzor, Erdős Péter nevét Tordai Bencére, vagyis ahogy ő írta, Benczére.

A posztot később törölte, azonban addigra többek is lementették, például maga Tordai Bence párbeszédes parlamenti képviselő is megosztotta:

Az Alfahír megkeresésére Tordai Bence azt mondta, alapvetően nem lepődött meg a szidalmazásán, hiszen ebből rengeteg éri, ugyanakkor az számára is érdekes volt, hogy egy közszereplő, nyilvános fórumon tesz ilyet.

A képviselő szerint semmi meglepő nincs abban, hogy egy kereszténydemokrata politikus így nyilatkozik valakiről, mert úgy véli, a KDNP mindig is távol állt a szeretetre és hitre alapozó politikától, ellenben

simán képes volt belesimulni a fideszes gyűlöletpropagandába.

A személyét érintő ízléstelen támadással kapcsolatban ugyanakkor azt mondta,

„A megértés és megbocsátás keresztényi gesztusát szívesen gyakorlom, hogy tanuljanak belőle”

Tordaival arról is beszéltek, hogy mi lehetett az oka a kormánypárti fanatikusok kiakadásának: ennek egyik magyarázata lehet, hogy a képviselő hétfőn Áder János palotájánál tartott egy sajtótájékoztatót, ami arról szólt, hogy a tb-törvény módosításával egymillió ember is ellátás nélkül maradhat, ami nyilván halálos áldozatokkal is járhatna.

Ennek illusztrációjaként egy koporsót is vittek magukkal, amit a közösségi médiában fideszes kamuprofilok és pártaktivisták megpróbáltak úgy beállítani, mintha a köztársasági elnöknek vitték volna, a halálát kívánva. Tordaiék egyébként mindössze annyit kérnek Ádertől, hogy ne írja alá a törvényt, hanem inkább földelje el.

Az ellenzéki képviselő szerint jobb tisztázni, ha egy fakenews-gyártás váltotta ki Szirmay Tamásból „ezt a szinte már komikus dühöngést”.

(alfahir.hu, fotó: archív)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares