Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Az énekes szólisták és énekegyüttesek között a Szejke Barka Testvérpár lett a kategória győztese. A Fölszállott a páva gyerekévadának döntőjét pénteken este tartották.

A Duna Televízióban sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában – a táncos szólisták és táncospárok, táncegyüttesek, énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok – mérték össze tudásukat.

A zsűri értékelése alapján a táncos szólisták és táncospárok között Busai Bori és Makula Zoltán, a táncegyüttesek között a Szinvavölgyi Néptáncműhely Prücskök csoportja, az énekes szólisták és énekegyüttesek között a Szejke Barka Testvérpár, a hangszeres szólisták és zenekarok között pedig Csapodi Tádé lett a kategória győztese. A nézők szavazatai alapján pedig 2019-ben a Vasi Kislegényczéh lett a közönség kedvence.

A döntő valamennyi résztvevőjének egymillió forintot ajánlott fel az OTP Bank. Emellett számos különdíjat is kiosztottak a műsor végén.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíjait Kásler Miklós miniszter adta át. Egymillió forintos különdíjat vehetett át a felvidéki Dernő községben élő Kristóf Áron táncos szólista, valamint az erdélyi Szamosújváron tevékenykedő CodoBanda.

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság nevében V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, a Hungarikum Bizottság tagja szintén egymillió forintos különdíjat adott át a vajdasági Bodros Tamburazenekarnak.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója Maier Cseperkének adta át az intézmény különdíját, amely egy önálló koncert a Mesterek és tanítványok sorozatban.

Sikentáncz Szilveszter, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöke 300 ezer forintos pénzjutalmat ajánlott fel a Dudás Lili és Kispál Domonkos, Hajdu-Németh Balázs és Ilona, Bistey Boglárka és Farkas Regő László táncospárnak, továbbá Baka Levente táncos szólistának.

Mint elhangzott, emellett az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület a műsorban bemutatkozott táncos párok és táncos szólisták számára lehetővé teszi, hogy az egyesület tehetséggondozó táborában térítésmentesen részt vehessenek 2020 júliusában.

A nézők szavazatai alapján pedig 2019-ben a Vasi Kislegényczéh lett a közönség kedvence, a díjat Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója adta át.

(MTI nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá