Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

2020. január 6-án ismét ülésezik a Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány újonnan felállt kuratóriuma. Rövidesen a nyilvánosság elé állunk egy sajtótájékoztató keretében – közölte Krupiczer Ferenc önkormányzati képviselő (Mindenki Magyarországa-Tiszta Vásárhelyért), a kuratórium elnöke.

Mint arról beszámoltunk, ingyenes újságot is indított a hódmezővásárhelyi Fidesz A Vásárhelyi ellenzék hangja címmel. Ebben sértegették Szabó Margitot és Krupiczer Ferencet. Utóbbi erre reagálva közösségi oldalán a következőkről tájékoztatott:

Az elhíresült Babakötvény (Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány /VÁFIKA/) kuratóriumi tagságnak maradékát visszahívta a képviselő-testület és Szabó Margitot alelnöknek, míg személyemet elnöknek nevezett ki. Elárulom, a kettőnk megbízatása nem leányálom. Rengeteget dolgoztunk már, és megdöbbentő információkhoz jutottunk. 2020. január 6-án ismét ülésezik az újonnan felállt kuratórium. Rövidesen a nyilvánosság elé állunk egy sajtótájékoztató keretében, melyre elvárjuk, sőt szeretettel meghívjuk Cseri Tamást is (fideszes önkormányzati képviselő, az újság felelős kiadója – a szerk.)

Ismert: önkormányzati rendeletben vállalta a város, hogy babakötvénnyel segítik a fiatalokat lakáshoz jutását. Erre alapítványt hoztak létre 2006-ban, amit részben a fideszes képviselők felügyeltek. A közgyűlés 2005-ben rendeletet hozott, hogy a költségvetésben biztosítják a születendő gyerek után járó kezdetben 3,5 ezer, majd havi 4 ezer forintot. Ezt – a 2012-es alapítói szerződés módosításáig – külön is kezelték. Arról is döntöttek, hogy 2011 után 3 évente, a tényleges születési számnak megfelelően fizetnek az alapítványnak.

Az elmúlt években nem nőtt jelentősen az alapítvány vagyona, pedig évente 100 millióval kellett volna. A jelenlegi létszám mellett Hódmezővásárhelynek 2024-ig – amikor az első, 2006-ben született gyerek megkaphatja a támogatást – további 600 millióba kerül ez a program. Az alapítvány első kifizetését 2024-ben 278 fiatal kérheti. Az gyerekekként 864 ezer forintot jelent, összesen 240 millió forintot jelent – ami közel 100 millióval több, mint az alapítvány 2017-es vagyona.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares