Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Továbbra is nagyon leterheltek a fekvőbeteg-ellátásban dolgozó ápolók, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) adatai szerint csaknem 24-25 ezer ápoló hiányzik az egészségügyi ellátás rendszeréből – írta a Világgazdaság csütörtökön.

Az ápolói létszám messze elmarad az OECD-államok átlagától, míg Magyarországon valamivel több, mint hat ápoló jut ezer lakosra, addig Németországban 12, Svájcban 16. A MESZK felmérése szerint Budapesten és Pest megyében a legalacsonyabb a folyamatos munkarendben dolgozó szakképzett ápolók száma, miközben itt a legmagasabb a szakképzetlen ápolók aránya.

Balogh Zoltán, a kamara elnöke a lapnak azt mondta, a helyzet javításához kiindulási pontnak kell tekinteni a szakdolgozói bérfelzárkóztatás folytatását és az életpályaelemek bevezetését. Hozzátette, hogy csökkenteni kell a munkavállalók napi, heti és havi terhét, amit a létszám emelésével és innovatív technológiák bevezetésével lehet elérni.

A MESZK elnöke szerint népszerűsíteni kell a pályaválasztás előtt állók körében az ápolói, szakdolgozói életpályát, emellett szükséges az egészségügyi szakképzés és a felsőoktatás területén a hiányszakmák ösztöndíjrendszerének a felülvizsgálata, a kiemelt területeken az ösztöndíj nagymértékű emelése – írta a lap.

(MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares