Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Ismét drágult a Kiss-Rigó László szeged–csanádi püspök vezette egyházmegye stadionjának kivitelezése – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő hétfői számából. A beruházást eredetileg 9,4 milliárd forintért valósította volna meg Orbán Viktor jó barátjának, Garancsi Istvánnak a Market Zrt.-je. (Ez az összeg az opcionális tételeket is belevéve csaknem 11,9 milliárd forint volt.)

A még az önkormányzati választás előtt, augusztusban átadott, nyolcezer férőhelyes „püspöki stadion” és a hozzá kapcsolódó épületkomplexum (Szegedi Ifjúsági Centrum) kivitelezési szerződését Orbán barátja már negyedik alkalommal módosította. A csaknem három hónappal a stadionavató után, 2019. november 19-én aláírt szerződésmódosítás ezúttal a létesítmény hőigényét kiszolgáló termálkút műszaki paramétereit módosítja. A geológiai próbafúrások során derült ki, hogy a létesítmény hőigényéhez nagyobb vízkivétel szükséges, ezzel együtt nagyobb mennyiségű elfolyó víz elhelyezését szükséges biztosítani. Az eredeti koncepció szerinti vízelhelyezés mellett a befogadói díj a többlet mennyiség miatt olyan mértékben növelné az üzemeltetési költséget, hogy a beruházás a jelen koncepció szerinti vízelhelyezéssel nem térülne meg.

Megrendelő (azaz a püspökség) az üzemeltetési költségek mérséklése érdekében olcsóbb, alternatív vízelhelyezési lehetőséget keres – írja a hirdetmény, amely azt is közli, ez a módosítás 18,6 millió forintos árnövekedést jelent, mely

a korábbi szerződésmódosításokkal együtt már csaknem 1,7 milliárdos plusz bevételt jelent Garancsiéknak.

A hirdetmény szerint a termálkút üzemeltetéséhez szükséges hatósági engedélyek beszerzésének és a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárásának határideje 2020. március 31., de amennyiben a püspökség nem tud megállapodni egy üzemeltetővel a termálvíz elvezetésére és befogadására, akkor a határidő automatikusan kitolódik.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares