Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Egy bírósági döntés felülírta az önkormányzatok üzleti titkokra való hivatkozását. Az Index ugyanis azt írta, jogszerűtlenül tagadta meg a gyáli önkormányzat az Elios Innovatív Energetikai Zrt-vel kötött szerződés jelentős részének kiadását, a peres eljárás során a Transparency International (TI) Magyarország korrupcióellenes szervezet járt sikerrel.

Az ítélet alapján a lap szerint bebizonyosodott, hogy nem tekinthető üzleti titoknak a világítás-korszerűsítési megbízások ellenértéke, árképzésre és az állami vagyon hasznosításával kapcsolatban felmerülő semmilyen egyéb adat sem, hiszen az közpénzt érintett. Ezt követően Gyál ki is adta az évek óta titkolt adatokat, így kiderült, hogy a miniszterelnök veje, Tiborcz István egykori érdekeltségébe tartozó Elios úgy kapta meg a megbízást, hogy drágább ajánlatot (193,6 millió forint) adott, mint a közbeszerzésen elinduló másik ajánlattevő, utóbbi azonban egy apróság miatt elbukta a pályázatot. Ez a végkimenetel pedig gyanúsan általános volt, ráadásul nem csak ez a gond, hanem az is, hogy a munka minőségében is kifogásolható lett, a közvilágítás nagyon gyengére sikerült.

Az ügy mérföldkő is lehet, hiszen ettől kezdve a többi önkormányzat hiába érvel a titoktartással; ha perre is mennek, szinte borítékolhatóan veszíteni fognak, ezzel pedig csak idő és pénz megy kárba.

Bana Tibor, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának jobbikos alelnöke az esettel kapcsolatban emlékeztetett, hogy nem csupán a rosszul kivitelezett világítás miatt veszett oda több milliárd forint, de az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálata miatt további 13 milliárd forint beruházási forrástól esett el a magyar állam.

„Nyomatékosan kérjük mindazon önkormányzatokat, amelyek szerződésben álltak vagy állnak az Elios Zrt.-vel, hogy hozzák nyilvánosságra ezeket az iratokat, hiszen az OLAF már bűncselekmények lehetőségét is feltételezi e szerződések kapcsán. Kérjük az érintett önkormányzatokat, hogy a szerződések kiadásával járó bírósági költségekkel ne terheljék tovább a magyar adófizetők pénztárcáját.”

– közölte Bana Tibor, hozzátéve, hogy a Jobbik a most nyilvánosságra került információk fényében újabb vizsgálatokat szorgalmaz és bízik benne, hogy hamarosan fény derülhet az Elios Zrt. és a kormánypárti vezetésű önkormányzatok korrupciógyanús ügyleteire.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares