Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

Azok számára, akik újévi fogadalma között szerepel az önkénteskedés, a K&H gyógyvarázs mesedoktorok szakértői összegyűjtötték, hogy mire kell figyelniük, mielőtt belevágnak a programba.

Indulása óta a K&H gyógyvarázs mesedoktorok az ország egyik legnépszerűbb önkéntes programjává nőtte ki magát. Sokan ráéreztek a meseolvasás szépségére, hiszen folyamatosan növekszik az érdeklődés a program iránt, amire a 2013-as indulás óta összesen közel 65 000 fő regisztrált. Az új évben 46 kórházi intézményben várják új időpontokkal a mesedoktorokat – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő időpontot

Ha szeretnénk mesét olvasni, első lépésként a www.khgyogyvarazs.hu weboldalon regisztráljunk. Ugyanitt érhető el a programban részt vevő 46 kórház, melyek közül kiválaszthatjuk, hogy melyik helyszín és meseolvasó időpont a legideálisabb számunkra. Ha mégsem tudunk elmenni, akkor a foglalás előtt nyolc nappal lehet visszamondani. Az időpontok minden negyedév elején frissülnek.

Felkészülés

A kórházba érkezve körülbelül egy óra áll rendelkezésünkre, amit érdemes előre megtervezni. Az osztályon különböző korú, nemű és fizikai állapotú kis beteg tartózkodhat, ezért az előkészületek során többféle mese is legyen a tarsolyunkban.

Hogyan viselkedjünk

A helyszínen ügyeljünk arra, hogy ne a gyerekek ágyára, hanem inkább székre üljünk, így nagyobb eséllyel kerülhetjük el a kórokozók okozta fertőzést. Ha úgy látjuk, hogy a kórteremben más gyermekek is nyitottak a meseolvasásra, nyugodtan vonjuk be őket, de ha fáradtak, vagy nem érdeklődők, akkor inkább legyünk körültekintők és halkabban olvassuk a mesét, így biztosan nem zavarunk másokat.

Gyerekkel a kórházba

A legtöbb osztályon tilos 14 év alattiak számára a látogatás a fokozott fertőzésveszély miatt. Emellett fontos tudni, hogy a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programban csak a 16. életévüket betöltöttek vehetnek részt. Továbbá pontosan annyi mesedoktor lehet egyszerre jelen, amennyit a kórház jelzése alapján a program regisztrációs felülete megenged.

Mit vigyünk

A gyerekek nagyon örülnek a csokoládénak, cukorkának, ugyanakkor a helyszínen mindenképpen kérjük ki a nővér véleményét. Biztosan nem nyúlunk azonban mellé akkor, ha mesekönyvet, játékot, színezőt, esetleg érdekes feladványokkal teli kiadványt viszünk a kis betegeknek.

Fokozott higiénia

A kórházba érkezés előtt és után is ajánlott alaposan kezet mosni és kézfertőtlenítőt használni, de használhatunk szájmaszkot is, ami segíthet megelőzni a cseppfertőzés útján terjedő vírusok járványos terjedését. Ha mégis megbetegednénk, vagy nem teljesen vagyunk egészségesek, a személyes meseolvasás helyett küldjünk inkább mesevideót, mely a K&H gyógyvarázs nyilvános Youtube csatornájára kerül fel az eddigi 705 mese közé.

Webes meseolvasás

A webes meseolvasásra a khgyogyvarazs.hu/webes-meseolvasas oldalon keresztül lehet jelentkezni. A mesetárba maximum 300 Mbyte-os méterig, 5-10 perces mesét tölthetnek fel a résztvevők. Érdemes népmesét, illetve olyan történetet választani, amelyet hetven évnél régebben elhunyt szerző írt, mert ezek nem jogdíj kötelesek.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares