Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Ahogy korábban írtuk: fénymásolt ajánlóívek és Kubatov-listák kerültek elő a polgármesteri hivatal egyik szekrényének mélyéről, amely alapján kiderül, hogy 2014-ben, az országgyűlési választásokat megelőzően Eger városában a Fidesz képviselőjelöltje, Nyitrai Zsolt érdekében törvénytelen módszerekkel listákat készítettek Eger választópolgárairól, azok személyes adataival, lakcímeivel, valamint a pártszimpátiájukra vonatkozó információkkal.

Az ősszel megválasztott polgármester, Mirkóczki Ádám széleskörű átvilágítást kezdeményezett az egri önkormányzatnál. Mégis óriási meglepetéssel szolgált, hogy szerdán, a korábbi alpolgármester irodájából egy vaskos iratanyag került elő, amelyen az egri választók adatai olvashatóak, többek között olyan információkkal, hogy mennyire elkötelezettek a párt iránt.

Az 1-es a Fidesz szempontjából a legelutasítóbb, míg a 7-es osztályzat a legodaadóbb választót jelent. Ezen lista alapján járták a várost és csöngettek be az adott személyekhez.

Érdekesség, hogy a fideszes aktivisták a 2014-es képviselői ajánlásgyűjtés során frissítették a Kubatov-listákat, a helyi választási bizottság által hitelesített ajánlóíveket viszont a gyűjtési időszak lejártával hiánytalanul vissza kell(ett volna) szolgáltatni a bizottságnak.

A kérdés ezek után adódik:

miért voltak Nyitrai Zsolt 2014-es választási ajánlóíveinek fénymásolt példányai a 2019-ig fideszes vezetés alatt álló egri városházán?

Az ügy miatt sajtótájékoztatót tartott Mirkóczki Ádám egri polgármester. A település vezetője elmondta, hogy ezekben a dokumentumokban Felnémet, Almár és Berva teljes lakossága benne van, lakcímre, házszámra, névre lebontva. Hozzátette,

“ez a város politikatörténetének legnagyobb botránya.”

A listán szerepelnek az önkormányzat dolgozói és a hivatal irodavezetőinek személyes adatai is. Mirkóczki Ádám közölte, hogy az egri polgárok védelmében fel kell lépnie, ezért mihamarabb feljelentést fog tenni az ügyben.

“Én azt gondolom, hogy a Fidesz minden értelemben elvesztette hitelességét itt Egerben.”

Eger polgármestere leszögezte, felszólítja a helyi Fidesz képviselőit arra, hogy

mandátumaikat azonnal adják vissza és kérjenek bocsánatot az Eger városának lakosaitól.

Mirkóczki szerint példátlan, hogy mindenkit listáztak a városban. Úgy véli, ahogy azt megtapasztalhatták az országban, Egerben is minden azon múlott, hogy ki mennyire lojális a kormányzathoz. Ezen függött egyes emberek munkahelye vagy fizetése.

“Mi pontosan ezt fogjuk Egerben felszámolni”

– tette hozzá.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares