Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Péntek estétől valamennyi közvetlenül Kínából érkező utast megvizsgálnak a Liszt Ferenc-repülőtéren a koronoavríus-járvány miatt, mielőtt belépne az országba – közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Közölték, hogy az első járat, amelynek utasait a hatósági döntés értelmében megvizsgálják, az Air China 18:50-kor Minszk érintésével Pekingből érkező gépe.

Közleményük szerint a szűrést a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság irányítása mellett a Budapest Airport szerződött egészségügyi szolgáltató partnere végzi.

Az utasok egészségi állapotának ellenőrzése – a több országban már alkalmazott eljárásrendhez hasonlóan – testhőmérséklet-méréssel történik. A határértéket meghaladó testhőmérséklet esetén az egészségügyi szakszemélyzet további vizsgálatokat végez.

“Ennek megfelelően az utas folytatja az útját, vagy gyanú esetén az erre felkészült egészségügyi intézménybe viszik. A Budapest Airport mindent megtesz, hogy a rendkívüli intézkedésként bevezetett egészségügyi szűrés mellett is biztosítsa a repülőtér gördülékeny működését”

– emelték ki, hozzátéve: a Budapest Airport rendelkezik minden olyan eszközzel és felszereléssel, amellyel képes ellátni a rá vonatkozó előírásokat és támogatni tudja a hatóságok munkáját.

Külön kitértek arra is, hogy a repülőtér üzemeltetője jelentős készlettel rendelkezik a szükséges védőfelszerelésekből és a fertőtlenítéshez szükséges anyagokból, eszközökből, továbbá rendelkezésre állnak a megfelelő elkülönítő helyiségek is.

Budapest és Kína között a következő napokban is több közvetlen járat közlekedik: vasárnap egy, hétfőn három.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. Kínában péntekig csaknem tízezer ember fertőződött meg, és 213 meghalt. A vírus további húsz  országban jelent meg, halálos áldozatot Kínán kívül nem szedett.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ péntek esti tájékoztatása szerint eddig minden általuk vizsgált minta negatív volt, Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares