Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Világszerte a január 26-án elhunyt legenda előtt tisztelegnek a kosárlabdacsarnokokban. A hódmezővásárhelyi csapat és edzője a Fekete Mambának köszönte győzelmét.

Kobe Bryant alakját sosem feledi a kosárlabda világa. A Los Angeles Lakers ikonja gyerekek millióit vonzotta a sport irányába, sokan miatta kezdtek pályafutásukhoz és lettek élvonalbeli játékosok. Közülük nem egy utánpótlás-vagy felnőttkorú kosaras írta cipőjére a Black Mamba becenevet és a #RIPKB24 vagy a #RIPKB8 feliratot, hisz életük végéig elkíséri őket Bryant nagyságának alakja.

A 41 évesen, tragikus helikopter-balesetben elhunyt példaképről Magyarországon is megemlékeznek. A profi bajnokságokban az utóbbi héten szinte minden honi mérkőzés gyászszünettel és a 24 másodperces támadóidők lepörgetésével kezdődött, így történt ez az NB I/B Zöld csoportjának szombati rangadóján, a Vásárhelyi Kosársuli-Pécsi NKA találkozón is.

A hazai együttes Bryant tiszteletére azt kérte a szurkolóktól, a Los Angeles Lakers hazai mezszínének megfelelően öltözzenek sárgába és úgy érkezzenek a mérkőzésre. A megemlékezést 84-73-as hódmezővásárhelyi győzelem követett.

Az már csupán a sors furcsa fintora lehet, hogy a Kosársuli 24 kétpontost és 8 triplát dobott a Rátgéber Akadémia fiatal tehetségeinek – a 8-as és a 24-es mezszámot pedig fájdalmasan pontosan tudjuk, ki viselte az NBA-ben karrierje során.

(eurosport.hosszabbitas.hu nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares