Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Úgy tűnik, Bayer Zsolt, Gajdics Ottó és DJ Jeszi megtette a hatását, közel 7%-ot esett a hallgatottsága a Hódmezővásárhelyen, Makón és Kisteleken foghadtó rádiónak néhány hónap alatt.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság negyedévente közzéteszi a megyei jogú városok hallgatottság mérésének eredményeit. Lebontva a leghallgatottabb tíz rádiónak láthatjuk az eredményét. 2019 első három negyedévében (januártól szeptemberig) az első tízben szerepelt a 2018 őszén Fidesz-közelbe került Rádió 7. 26,2%, és kétszer 25,7%-os napi hallgatottságot mértek náluk.

Az utolsó negyedévet bemutató táblázatban nem találjuk őket, az utolsó bemutatott adat a dunaújvárosi Rádió 1-et jelzi. Ők 18,8%-os hallgatottsággal bírnak.

Egy másik kimutatás szerint a top 10 sorát a Székesfehérvári Rádió 1 zárja, a Rádió 7 itt sem olvasható.

A nemrégiben indult hódmezővásárhelyi hodpress.hu megemlíti: ez a felmérés azt nem vizsgálta, hogy a Rádió 7 hallgatottság-csökkenésének mi az oka, így ebből nem derül ki, hogy a vásárhelyiek átszoktak más, például országos frekvenciákra, vagy rádiózás helyett teljesen másféle informálódási csatornákat kerestek.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares