Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Szegedi Rendészeti Szakgimnázium nyílt napot tartott a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, ahol az érdeklődők betekintést nyerhettek a rendőri hivatás különböző szakterületeibe.

A 2020. február 7-én tartott program során a diákokat az iskolában oktató rendőrök tájékoztatták a felvételi eljárás menetéről és a követelményekről, de tájékozódhattak az oktatás körülményeiről is.

A megye rendőrei az iskola tanulóival közösen több bemutatóval készültek a pályaválasztás előtt állóknak, akik például részt vehettek egy csapatszolgálati és egy intézkedéstaktikai bemutatón. Ezen kívül megismerkedhettek a bűnügyi technikusok munkájával, megmutatták tudásukat a rendőrkutyák, de lehetőség adódott a rendőrség által használt lőfegyverek megtekintésére is.

A pályaválasztás előtt álló fiatalok a jelentkezéshez szükséges információkat az iskola honlapján http://szrszg.hu/ találják meg.

(police.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares