Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Csütörtöki ülésén 15,328 milliárd forintos főösszeggel a közgyűlés elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat idei költségvetését.

A rendeletet a Mindenki Magyarországa Mozgalom – Tiszta Vásárhelyért Egyesület tíz képviselője támogatta, a Fidesz négy képviselője nemmel szavazott, egyikük pedig tartózkodott.

Az ülésen elhangzott:

a város mögötti lobbierő jóval szerényebb, mint a korábbi években. Idén félmilliárd forinttal kevesebb adót szednek be, mint két évvel korábban, az önkormányzat pedig igyekszik takarékosan gazdálkodni.

Az ülésen ismertetett előterjesztés alapján a működési kiadásokat fedezik az erre szánt bevételek. A költségvetés 2,185 milliárd forintos iparűzésiadó-bevétellel számol, telekadóként 315, építményadóként 715 millió forintot szedne be az önkormányzat.

Az önkormányzat idei költségvetéséből 5,856 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, felújításokra. Több középiskola, kollégium fejlesztését, valamint új könyvtár és tudásközpont létrehozását tervezik, a strand területén pedig csúszdaparkot és kempinget alakítanának ki. 1,571 milliárd forintos tervezett költségű beruházás a városi szennyvíztisztító-telepének korszerűsítése. Uniós forrásból, mintegy 400 millió forintból 118 szociális bérlakás energetikai korszerűsítését is elvégezné a város.

A büdzsé tervezetéről készült könyvvizsgálói jelentés szerint a költségvetés megfelel a jogszabályoknak, de magas kockázatúként értékelték az ingatlanértékesítésből várt 636 millió forint bevételt, ahogy a korábban az önkormányzat által saját cégeinek nyújtott kölcsönök visszafizetését is, melyekből több mint félmilliárd forinttal számol a büdzsé.

(MTI nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares