Becsült olvasási idő: 2 perc

Jó ideje állványzat és háló borítja a Vásárhelyi utcán található egykori Galamb-műhely falát. A legutóbbi testületi ülésen kiderült, hogy hiányosságokat találtak, de azt csak jó időben tudják kijavítani. (Kiemelt fotó: még a felújítás, állványozás előtt/archív.)

Február 3-án volt a makói Galamb József születésnapja. Mint ismert: ő volt a Ford T- modell egyik megalkotója, ,,aki négykerékre ültette Amerikát.”

Mucsi Tamás önkormányzati képviselő (VKKP) elmondta: mivel a Rádió 7-ből megtudhattuk, hogy tavaly novemberben elkészült a Ford-fal, arra számított, hogy születésnapján átadják ünnepi keretek között. Ez nem történt meg, kíváncsi volt az okaira. Hozzátette: szakmai véleménye szerint 12 millió forint túlározott egy ilyen felújításért.

Barna Gábor, a városmarketing-iroda vezetője válaszolt. Elhangzott, a pénzből 7 milliót az önkormányzat áll, 5 milliót a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelmi elő-irányzatából kapták meg.

Kiderült, hogy szakértő bevonását kellett alkalmazni a falon a felhordott vakolat minőségének megállapítására. Ő hiányosságokat talált, így ezeket ki kell javítani. Ugyanakkor egyes építőanyagok csak +5 fok fölött használhatóak.

A fal és a műhely azért különleges, mert Galamb József testvérei, János és Ferenc vezették a makói Ford lerakatot. A Galamb József által 1921-ben Makóra küldött Fordson traktorokkal vállaltak mezőgazdasági munkákat, de műhelyükben szervizelést is végeztek egészen a II. világháború végéig. Ekkor a megszálló szovjet katonaság a Ford alkatrészeket harcjárművek alkatrészeinek vélte és lefoglalta azokat.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares