Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Elnapolták a város és az önkormányzati cégek költségvetésének elfogadását, március 4-én rendkívüli ülésen tárgyalják újra. Elsőnek délben szünetet rendeltek el fél 2-ig, hogy mit építsenek bele, hogyan alakítsák át a tervezetet, amiből 15 óra lett, majd bejelentette Farkas Éva Erzsébet polgármester (Fidesz), hogy elnapolják a döntést.

Érdekes volt, hogy a fideszes képviselők először magasztalták a költségvetést, Mucsi Tamás és Gáspár Sándor észrevételeit leszólták, próbáltak nagyobbat mondani, majd Lázár János országgyűlési képviselő egyébként bölcs javaslatai után már a fideszesek is másképpen látták.

Amikor még minden szépnek tűnt

A polgármester közölte, 5,4 milliárd forint a főösszeg, több mint 200 millió forint tartalék van benne. Kiemelten jelenik meg benne a turizmus támogatása és a helyi gazdaság fejlődésének fenntartása. Mágori András (Fidesz) szerint megalapozott, dr. Hadik György (Fidesz) úgy látta, nem vesznek el a nyugdíjasoktól, csak a tartalékba helyezték az összeget. Varga Ferenc (Fidesz) felhívta rá a figyelmet, hogy nem a költségvetéssel kampányoltak ősszel, hanem a fejlesztésekkel, Kovács Sándor (Fidesz) hangulatkeltésnek tartotta az ellenkező véleményeket.

Ezekből akadt is, hiszen Mucsi Tamás (VKKP) felhívta a figyelmet a könyvvizsgáló véleményére, aki szerint instabil a költségvetés. Szerinte ez a legfeszesebb a rendszerváltás óta és nem az időseken kellene spórolni, utalva a fele akkorára betervezett támogatási összegre.

Gáspár Sándor (VKKP) emlékeztetett, hogy a 2020-21-es járdafelújítási tervben négy utca szerepelt idén, jó ha idén kettő meglesz ebből a költségvetésből. A Juhász Gyula téren még van hátra felújítandó terület, a szélesedő Nagyér-csatorna pedig továbbra is megoldandó feladat.

Kockázatos bevételek

A térség országgyűlési képviselője felhívta rá a figyelmet, hogy kockázatos bevételeket tartalmaz 500 millió forint értékben, így például ingatlanértékesítést, adóbevételeket. Azt javasolta, hogy csak a bevételek beérkezésekor vállalják a kötelezettségeket, azaz ha ténylegesen megvan a pénz az önkormányzatnál; először pedig a kötelező feladatokat finanszírozzák.

Azt javasolta, hogy ne legyen 60 napon túli tartozása az önkormányzatnak és nagy kérdés, az önkormányzati cégek összevonása valóban hoz-e 100 millió forint megtakarítást.

Nincs döntés

A meghosszabbított szünet után, 15 órára sem született végleges költségvetés, így végül a testület elnapolta a tárgyalását.

A testületi ülés első részét élőben közvetítettük, ami egyes nézőink visszajelzése alapján halk, így fej-, vagy fülhallgatóval ajánlott megtekinteni:

(Kiemelt fotó: archív)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares