Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A költségvetés vitájában több érdekes kijelentés, pillanat is volt. Ebből az egyik, amikor dr. Hadik György fideszes önkormányzati képviselő azt mondta, hogy ez a megszorítások költségvetése, de később ezt visszavonta.

A tegnap délelőtti tárgyaláson a képviselő kifejtette: 103 projektje van a városnak, ebből sok véget ér, kifut idén. Ugyanakkor ez a megszorítások költségvetése, nehéz volt megalkotni. Ezt néhány perccel később visszavonta, szerinte nem vesznek el a nyugdíjasoktól, csak a tartalékba helyezték az összeget, nem az időseken csattan a szűkösebb büdzsé.

Ez már csak azért is cinikus kijelentés, mert a tervezet szerint felére csökken az időskorúak juttatása, 68 millióról 34 millióra. A tervezet kevesebb pénzt fordít a járdaprogramra is, körzetenként 20-ról 12 millió forintra csökkentve. Mutatjuk a tervezet kapcsolódó táblázatait:

Mint azt tegnap megírtuk: végül elnapolták a város és az önkormányzati cégek költségvetésének elfogadását, március 4-én rendkívüli ülésen tárgyalják újra.

A testületi ülés első részét élőben közvetítettük, ami egyes nézőink visszajelzése alapján halk, így fej-, vagy fülhallgatóval ajánlott megtekinteni:

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares