Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

Hódmezővásárhely alpolgármestere a Magyarországi Japán Nagykövetségen járt, a japán császár őfelsége születésnapja alkalmából rendezendő nemzeti ünnepi fogadáson.

A japán császár (天皇 tennó) a jelenlegi alkotmányosan elfogadott jelképe a japán népnek és egységének. Napjainkban az egyetlen uralkodó a világon, aki a császár címet viseli. A 126. császára Japánnak Naruhito, akit tavaly iktattak be, és ez évben lett volna a hagyományok szerint az első nemzeti ünnep a születésnapján, február 23-án, de a koronavírus járvány miatt, a járványveszélyre tekintettel ezt az ünnepet most nem tartják meg Japánban.

Bod Péter Ákossal, a Corvinus Egyetem közgazdaságtan professzorával, aki az Antall kormány ipari és gazdasági minisztere volt

Ennek ellenére egy kedves meghívás érkezett a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal Kabinet Irodájába a Magyarországi Japán Nagykövetségről. Dr. Berényi Károlyt a város egyik közismert és szeretett angol tanárnője, Molnár Péterné Éva tolmácsként, és Balogh Imre gépkocsivezető kísérte el.

Február 21-én 16 órától gyülekeztek a vendégek a Duna parti Marriott Hotel báltermében. A bejáratnál a Japán Követség munkatársai, élükön Kuni Sato rendkívüli és meghatalmazott japán nagykövetasszony fogadta a meghívottakat, köztük őket is. A bálterem megtelt a japán gazdaság Magyarországon is jelen lévő cégeinek képviselőivel, a különböző országok (Hollandia, Oroszország, Belgium) követségeinek diplomatáival és egyéb, a japán-magyar kapcsolatokban szerepet vállaló meghívottakkal.

Az ünnepi műsor a japán kultúra emblematikus hangszerének, a taikónak (japán dob) megszólaltatásával kezdődött. A japán és magyar himnuszt két fiatal japán énekművésznő hallgató énekelte el gyönyörűen (a magyar himnuszt magyarul!). Mindketten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanulnak Budapesten. Utánuk a japán nagykövetasszony ünnepi beszéde következett, melyben bemutatta a japán császári családot és a nemzeti ünnepük hagyományát. Köszöntötte a megjelenteket és megköszönte a jelen lévő japán cégeknek a szponzorációt. Felhívta a figyelmet a japán nemzeti ételekre és italokra, melyekből kóstolót kínáltak az est folyamán. Készítettek pl. a magyar vendégek tiszteletére „magyar szusit”, (nem tengeri hallal, hanem mangalica hússal kevert, ecetes főtt rizs). Az ő megfogalmazása szerint, így házasították össze a magyar mangalicahúst a japán rizzsel.

A nagykövetasszony beszéde után következett Gulyás Gergely, a magyar miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntője. Ebben beszámolt az újonnan beiktatott japán császár tavalyi magyarországi látogatásáról, és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének Japánban tett viszont-látogatásáról.

(Fotók és beszámoló: Dr. Berényi Károly facebook oldala)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares