Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Cseri Tamást, a vásárhelyi Fidesz frakcióvezetőjét összeférhetetlennek és méltatlannak találta a vásárhelyi közgyűlés – tájékoztatta oldalunkat a Demokratikus Koalíció Csongrád megyei négyes választókerület elnöksége.

Az ügy pikantériája, hogy az összeférhetetlenségére Cseri Tamás maga hívta fel a figyelmet, amikor képviselőtársát, Krupiczer Ferencet (DK) feljelentette a kormányhivatalnál. A DK képviselője indítványában hangsúlyozta, a fideszes politikusnak 3 napja lett volna, hogy jelezze a közgyűlés felé az összeférhetetlenség tényét, melyet elmulasztott megtenni. Ahogy a mondás tartja: Aki másnak vermet ás, maga esik bele – írja a közlemény.

A fideszes képviselő a hodpress.hu-nak elmondta: politikai bosszú történt, koncepciós eljárásról beszélt, és azt mondta, sajnálja, hogy bár kérte, nem nyílt ülésen tárgyalták a vele kapcsolatos indítványt. Jogi úton fognak fellebbezni az ítélet ellen.

(Fotó: archív)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares