Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint szombat délután egy családi italozás közben okozott életveszélyes sérülést unokatestvérének – adta hírül az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a Szeged környéki faluban élő sértettet 2020. február 29-én meglátogatta unokatestvére délután 5 óra körül. Mindannyian szeszes italt fogyasztottak, majd

minden előzetes szóváltás nélkül a gyanúsított odalépett a sértetthez, akit hanyatt lökött, ököllel arcon ütött és fojtogatni kezdett.

A rokonság közbelépésének hatására néhány másodpercig a gyanúsított cselekményét abbahagyta, majd rövid idő múlva ismételten fojtogatni kezdte a sértettet, földre vitte, melyet követően kizavarták őt a házból. Ezután a gyanúsított a ház ajtóüvegét betörte, illetőleg fenyegette a bent tartózkodókat. A fenyegetés hatására a sértett kiment a ház elé, ahol a gyanúsított

egy seprűnyéllel több alkalommal fején, illetőleg a test más részén megütötte őt.

A rendőrjárőrök bejelentése alapján a mentőszolgálat munkatársai a sértettet életveszélyes állapotban kórházba szállították.

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult nyomozásban a főügyészség az eljárás meghiúsításának veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye okán tett indítványt a letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére, figyelemmel arra is, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekményt más büntetőeljárás hatálya alatt látszik elkövetni.

(ugyeszseg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares