Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A nyugdíjasklubok csak ősszel kaphatnak önkormányzati támogatást; húsvétkor nem lesz vásárlási utalvány, a karácsony előtti pedig akkor lesz biztos, ha teljesülnek a várt adóbefizetések a város számlájára. A gyógyszertámogatás és a kedvezményes szemétszállítás marad egész évben.

Mint arról beszámoltunk: a testületi többség úgy fogadta el a város költségvetését a szerdai rendkívüli ülésen, hogy az önként vállalt feladatok kifizetését felfüggesztik szeptember 30-ig, illetve ha a bevételek ténylegesen megérkeztek az önkormányzat számlájára.

Ezek közé tartozik a költségvetésben az időskorúak juttatása, azaz a vásárlási utalványok. Erre 34 millió forintot terveztek be idén, ez a fele a 2019-es előirányzatnak (68 millió forint), de 2018-ban is 66 millió forint volt rá. Azaz idén kevesebb értékben kapnak utalványt a 70 év felettiek, mint az elmúlt években.

A nyugdíjasklubok támogatatására 5 millió forint van idén. Ez az összeg megegyezik a 2018-as és 2019-es adattal. Makón tíznél is több nyugdíjasklub működik, mindegyik meghatározó létszámmal – önkormányzati támogatás nélkül kell tervezniük a szeptemberi adófeltöltésig.

A Justh Gyula utcai nyugdíjasklubot érinti, hogy 2 millió forint van a tető és a fűtés felújítására. Ezt a tervek szerint nem függesztik fel.

Marad a gyógyszertámogatás egész éves finanszírozása 3 millió forinttal, ez 500 ezer forinttal kevesebb, mint tavaly. A szemétdíjszállítási díjkedvezményre 20 millió forintot fordít a város, ez 3 millió forinttal kevesebb, mint 2019-ben.

(Fotó: archív/2015.)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares