Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Csongrádi Járásbíróság állatkínzás bűntette ügyében tárgyalást tart március 10-én, kedden 08.30-tól.

A vádirat lényege szerint a vádlott nagy testű, komondor jellegű kutyája 2019. augusztus 3. napján – a vihartól való félelmében – megszökött a balotaszállási tanyáról.

A vádlott – mivel a kutya nem ment haza – 2019. augusztus 5. napján 5 óra 30 perc körüli időben elindult megkeresni, majd 6 óra 15 perckor meg is találta egy másik balotaszállási tanyán. A vádlott az állat nyakörvére egy kb. 120 cm hosszúságú bálamadzagot kötött, melynek másik végét gépkocsija vonóhorogjához rögzítette, majd a járművet vezetve és azzal a kutyát vontatva elindult tanyája felé.

A vádlott által tanúsított azon bánásmód, hogy mintegy 2,7 km-en keresztül a gépkocsi után kötve – 20-30 km/h sebességgel – húzta a kutyáját, alkalmas volt arra, hogy az állat pusztulását okozza.

Az állat pusztulását a gépjárműhöz való rögzítés és vontatás okozta súlyos sokkos állapot, a vérkeringés összeomlása, következményes tüdőödéma és szívmegállás okozta. A vádlott az állatnak különös szenvedést is okozott, tekintettel arra, hogy az állat megőrizte ép tudatát a halál bekövetkezéséig, miközben a vontatás során mentális és fizikai teljesítőképességét megerőltették, a vonszolás következtében keletkező sérülései pedig fájdalmat okoztak neki.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares