Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Annyira nem jött be szinte senkinek a megálló nélkül közlekedő vonat, hogy alig négy hónap után megszünteti azt a MÁV.

Sokan kritizálták a MÁV újítását: a vasúttársaság tavaly december óta indított olyan járatokat, amelyek a Nyugati pályaudvar és Szeged között sehol nem álltak meg. A megállás nélküli járatok miatt az összes többi vonat ritkábban és lassabban tudott közlekedni, ráadásul azok sem jártak jól, akik Szegedről nem a pesti belvárosba utaztak volna. Emiatt még tüntetés is volt, Mosóczi László államtitkár pedig azt válaszolta a tüntetőknek: “szerintünk az intercity legyen valóban intercity, tartsa be, amit a nevében ígér”.

A MÁV-Start most mégis bejelentette: többet nem indítanak ilyen járatokat.

Április 5-től a tavalyi menetrend szerint közlekedteti vonatait a vasúttársaság Budapest és Szeged között. A megállás nélküli InterCity-járatok helyett így újra IC- és gyorsvonati részekből álló vegyes szerelvények szállítják majd az utasokat órás ütemben.

Megszűnnek a Kőbánya-Kispesttől Kecskemétig beállított betétjáratok is. A Televonatokkal azonban a továbbiakban is számolhatnak a két nagyváros között utazók.

(hvg.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares