Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Kiderült, hogy ki az az orvos, aki az RTL Híradó beszámolója szerint fertőzötten operálhatott: Rovó László, a szegedi Tudományegyetem rektora, és a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója. Az orvos emellett az egyetemi Coronavirus Ügyi Operatív Bizottságot is vezeti, amelynek feladata, hogy a klinikákat és egyetemi intézményeket védő intézkedéseket meghatározza és betartassa.

Az RTL riportja szerint – akkor még név nélkül, az egyetem egyik vezetőjeként hivatkoztak az orvosra – Rovó Ausztriában járt síelni, hazaérkezte után pedig nem vonult karanténba, hanem azonnal dolgozni kezdett. A kéthetes karantént pedig mindenkinek ajánlják, aki külföldről tért haza, Ausztria ráadásul a magas rizikófaktorú országok közé tartozik, ma reggelre a fertőzöttek száma átlépte a háromezret.

Rovó azonban ennek ellenére bejárt dolgozni a klinikára, sőt, operált is, miközben már vírushordozó volt.

Az orvost akkor vetették alá a vizsgálatoknak, amikor elkezdte produkálni a koronavírus tüneteit, akkor bizonyosodott be, hogy fertőzött. A HVG értesülései szerint szombaton emiatt berendelték a Fül-Orr-Gégészeten dolgozóit, hogy tesztelhessék őket, a Rektori Hivatal munkatársainak pedig karanténba kellett vonulniuk.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares