Becsült olvasási idő: < 1 perc

Hódmezővásárhely alpolgármestere, gyermekorvos közösségi oldalán próbálta megnyugtatni a lakókat a koronavírusos szegedi orvos ügyében, akinek Hódmezővásárhelyen is van rendelése. (Kiemelt fotó: archív.)

Mint arról beszámoltunk, a Szegedi Tudományegyetem rektora, az orvosként is dolgozó Rovó László tiroli síelésen járt, onnan hazatérve munkába állt, de később kiderült, hogy koronavírusos. Az orvos emellett magánpraxist működtet Hódmezővásárhelyen, szerdánként 16-17 óra között várja a betegeket.

Dr. Berényi Károly oldalán adott tájékoztatást. Azt írta: nekem két betegemet (egy testvérpárt) műtött a sielésből hazatérve, és azóta kontroll vizsgálaton is jártak nála Szegeden. Nincs panaszuk, de szüleikkel együtt házi karanténban vannak. A gyerekektől vettek vérmintát koronavírus vizsgálatra… Egy másik vásárhelyi betegről is tudok, akit szintén az elmúlt héten vizsgált Szegeden – ő is karanténban van otthonában, és ő is jól van.

A kiváló fül-orr-gégész kolléga Hódmezővásárhelyen is rendel évek óta magánorvosi rendelőintézetben, de amióta hazatért Ausztriából, azóta nem járt városunkban, nem találkozott itt Hódmezővásárhelyen beteggel és kollégával sem (a közös rendelőben).

– fogalmazott Berényi.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares