Becsült olvasási idő: < 1 perc

Az ország egész területére kiterjedően kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a Hódmezővásárhely-Szikáncs Településrészi Önkormányzat tagjainak választására vonatkozó eljárási szabályok nem kerülnek alkalmazásra – olvasható Hódmezővásárhely honlapján.

A nem képviselő tagokra, valamint az elnök személyére vonatkozó ajánlások leadásának helyét és idejét egy későbbi időpontra halasztjuk a veszélyhelyzetre, valamint saját és embertársaink egészségének megóvása érdekében – közölte Dr. Tatár Zoltán aljegyző.

A közgyűlés január végén döntött arról, hogy feláll a szikáncsi részönkormányzat. A korábbi négy helyett öt főből áll majd a testület, ebből kettő lehet helyi lakos, három pedig települési képviselő.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Szóljon hozzá

shares