Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Az operatív stáb hétfői értekezletén a rendőrség tájékoztatott arról, hogy jelenleg Hódmezővásárhelyen 22-en vannak hatósági karanténban. Megbetegedésről nem tudunk – adta hírül a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata a Hódmezővásárhelyi Operatív Stáb tájékoztatója alapján.

A Kovács-Küry Időskorúak Otthonában – a helyi pletykák ellenére – továbbra sincs lázas beteg, ám a nagymágocsi eset miatt még inkább fokozták a biztonságot. A személyzet hamqarosan zsilipes rendszerben jut be – a mellékajtón léphetnek be az épületbe, ott teljes ruhacsere/fertőtlenítés után mehetnek az ellátottakkal közös terekbe, a megfelelő védőfelszereléssel ellátva. Fokozottan figyelnek a fertőtlenítésre továbbra is.

Megemeljük a hajléktalanszállón az élelmiszerellátást.

A 65 év felettiek eddig is működő szociális étkeztetését bővítjük. Az eddigi osztóponton történő átvétel mellett a 600 forintos ebédet a közétkeztetésben már működő 300 forintos kiszállítás és steril csomagolás díjával számukra is elérhetővé tesszük.

Folyik az élelmiszercsomagok összeállítása, egy ismert áruházlánc jelentősen támogatja ebben önkormányzatunkat.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares