Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A két település polgármestere közös nyilatkozatot tett, melyben azt kérik a szállásadóktól, hogy a járvány idejére függesszék fel tevékenységüket, ne fogadjanak vendégeket. (Kiemelt fotó: a békésszentandrási strand/illusztráció – bszta.hu.)

Sinka Imre és Babák Mihály azt írja: a Holt-Körös településeik egyik legnagyobb értéke, nyugalma és gazdag élővilága csodálatos élményt nyújt az itt lakók és a turisták számára egyaránt. A kedvező időjárás és  közelgő ünnep miatt várható az idelátogatók számának jelentős növekedése, ami normális körülmények között örvendetes. Azonban a koronavírus miatt az emberek országon belüli mozgása növeli a járvány terjedését, kontaktus jöhet létre fertőzött és kevésbé fertőzött területek között.

Ezért arra kérik településik szállásadóit, hogy a járvány idejére függesszék fel a tevékenységüket, ne fogadjanak vendégeket, ezzel is segítve az új kontaktusok számának csökkenését.

Felhívják rá a figyelmet, hogy az olaszországi tapasztalatok azt mutatják, súlyos következményei lehetnek annak, ha a lakosság nem veszi komolyan a kijárási korlátozást.

Szarvason és Békésszentandráson kívül Tihany, Hollókő, Szentendre, Tokaj és Velence vezetői is azt kérték a húsvéti ünnepekhez közeledve, hogy az emberek a koronavírus-járvány miatt ne látogassanak el népszerű kirándulási helyszíneikre.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares