Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A hódmezővásárhelyi kórház területére telepítettek sátrat az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái április 12-én, húsvét vasárnap.

Nagy Levente őrnagy, a hódmezővásárhelyi kórházban feladatait ellátó kórházparancsnok elmondta: dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója jelezte felé a sátorigényt, amelyet azonnal továbbított az országos kórházfőparancsnoki törzsnek.

„Az engedélyezési eljárást követően a két különálló sátrat a kijelölt helyszínen a Helyőrségtámogató Parancsnokság hét katonája építette fel és kapcsolta össze” – mondta Nagy Levente őrnagy.

A telepített katonai sátor a dialízis központba kezelésre érkezők elkülönített várakozását teszi lehetővé, ezzel is csökkentve a fertőzésveszélyt.

(honvedelem.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares