Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Vasárnapig 32.924 kórházi ágyat kell szabaddá tenni országszerte, hogy fogadni tudják a koronavírusos betegeket. Számításaink szerint Makón ez 124 ágyszámot jelent.

Április 19-ig összesen 32 924 kórházi ágyat kell szabaddá tenni, hogy fogadni tudják a koronavírusos betegeket a tömeges megbetegedések időszakában, ez a kórházi kapacitások 50 százaléka – írja a központi tájékoztató honlap. Ez csak az első ütem, a második szakaszban ugyanis ezt az arányt 60 százalékra, 39 498 szabad ágyra kell emelni.

A honlapon az is olvasható, a kórházakra kvótákat szabtak, de azokat megyén belül átcsoportosíthatják.

Hozzáteszik:

,,mindez tehát nem jelenti azt, hogy az összes egyéb beteget hazaküldenék a kórházakból. Arról, hogy melyik beteget lehet hazaküldeni és melyiket nem, a kezelő orvos illetve orvosi konzílium dönt szakmai protokoll szerint.”

A 2018-as kórházi ágyszám- és betegforgalmi kimutatás szerint a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó intézményben 591 aktív és krónikus ágy van. Így első körben 295-300 ágyat kell felszabadítani a két tagkórházban összesen.

Dr. Kallai Árpád főigazgató 2019 novemberi beszámolója szerint 248 aktív és krónikus ágy van a makói kórházban. Ennek az 50 százaléka 124, a 60 százaléka 148.

Farkas Éva Erzsébet polgármester (Fidesz) tegnapi online tájékoztatóján így fogalmazott a makói kórház kapcsán:

,,mindenazon osztályátszervezési intézkedéseket, amelyeket elrendeltek, ezeket teljesítették, megfelelő létszámú ágyaknak a kialakítására sor került.”

A kórház, tájékoztatásra létrehozott weboldala napok óta nem tett közzé új bejegyzést, így az ágyszámok felszabadításáról sem.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares