Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Hétvégére ismét a polgármesterek rendelkezhetnek a koronavírus elleni intézkedések kapcsán. Hódmezővásárhelyen az eddigi intézkedések maradnak érvényben – írja a hódmezővásárhelyi koronavírus tájékoztató oldal.

A város által működtetett piacon kötelező a maszk használata, úgy az árusok, mint a vásárlók számára is, ez az intézkedés visszavonásig érvényes. Éppen ezért arra kérnek mindenkit, hogy vigyen magával maszkot, vagy száj elé köthető sálat, kendőt.

Ugyanakkor köszönik mindazoknak, akik betartják a rendelkezést. A közterület-felügyelők beszámolói szerint, egyre kevesebb az értetlenkedő vagy maszkot elutasító vásárló.

A városvezetés a kereskedelmi egységek vezetőit arra kéri, hogy írják elő a maszkviselést alkalmazottaik és a vásárlóik számára, valamint figyeljenek a többi – kormány és operatív törzs által előírt javaslatok betartására boltjaikban.

(Fotó: A Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares