Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Tatár Zoltán ,,bűne”, hogy hódmezővásárhelyi és a hódmezővásárhelyi városházán dolgozik – derül ki Varga Ferenc, makói fideszes képviselő bejegyzéséből.

A közelmúltban olvastam, hogy a makói polgárőrök új elnöke Tatár Zoltán lett. Gondolom, azt már kevesen tudják róla, hogy korábban vezető pártszerepet vállalt Hódmezővásárhelyen, Domaszéken pedig 2010-ben és 2014-ben is megbukott polgármester-jelöltként. Jelenleg a polgármester kiszolgálója, hiszen jegyzői jogkörben eljáró aljegyzőként tevékenykedik – írja a képviselő. Szerinte ,,nagyobb probléma az, hogy olyasvalakit segít, aki politikai érdekből többször is élesen bírálta Farkas Éva Erzsébetet, városunk polgármesterét.”

Úgy gondolom, hogy a makói polgárőrség munkája sokkal fontosabb annál, hogy olyan ember vezesse, aki 47 kilométerre lakik Makótól. A polgárőrök is az emberek biztonságáért dolgoznak, ami nem lehet politikai játszmák terepe, ezért egy polgárőr vezető nem lehet politikus

– vélekedik Varga Ferenc.

A fideszes képviselő teljes bejegyzését ide kattintva lehet elolvasni.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares