Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Jobbik online petíciót indított azért, hogy az érettségiző diákok megajánlott jegyet kaphassanak a vizsga helyett, olvasható a párt közleményében:

“Az Orbánék által erőltetett poroszos parancs, miszerint a járvány csúcsán is kötelezően megíratnák az érettségit, nemcsak felelőtlen, hanem embertelen döntés is! Ezért követeli már hetek óta azt a Jobbik, hogy az idén érettségizők választhassanak: elfogadják az adott érettségi tantárgy érdemjegyeinek átlagából számított megajánlott jegyet, illetve az utolsó tanulmányi év félévi érdemjegyét érettségi vizsgajegyként, vagy pedig – amennyiben a megajánlott érdemjegy nem megfelelő – akkor a rendkívüli intézkedések szerint tehessenek érettségi vizsgát a vírushelyzet enyhülése után. A Jobbik erről már határozati javaslatot is benyújtott a parlamentnek.”

Mint ismert, nem halasztják el az idei érettségit, de azon nem lesz kötelező a részvétel, aki úgy dönt, az ősszel is vizsgázhat.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares