Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Hajnal Gabriella a Klebersberg Központ vezetője a Növekedés.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy a 750 ezer állami rendszerben tanuló általános és középiskolás közül 0,1 százalékot nem tudnak semmilyen formában elérni, 5 százalékot, azaz 30-35 ezer gyereket pedig eszközhiány vagy hiányzó infrastruktúra miatt nem tudnak oktatni digitálisan.

Hajnal szerint ez egy nagyon jó arány és akiket nem tudnak elérni digitálisan, ők sem maradnak ki az oktatásból, mert papíron megkapják a feladatokat.

A Központ vezetője az érettségiről azt nyilatkozta, hogy a szükséges védőeszközök rendelkezésre állnak, ha valaki igényelné őket, de alapvetően maszkot viselni csak akkor kell az érettségizőknek, ha kimennek a a teremből.

(Kiemelt fotó: Komka Péter/MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares