Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Megjelent az iskolai szakképzési tanulmányokat lezáró szakmai vizsgák rendjét leíró miniszteri határozat. 

Schanda Tamás szakképzésért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-nek ezzel kapcsolatban elmondta: újra kell indítani a magyar gazdaságot, és ehhez szükség van a tanulmányaikat most befejező diákokra is.

“Ők korszerű, friss szaktudás birtokában vannak. Az egyéni érdekük is az, hogy ezt mielőbb kamatoztatni tudják a munkaerőpiacon”

– közölte Schanda Tamás.

Az államtitkár a határozat tartalmát ismertetve elmondta: csak írásbeli és gyakorlati vizsgák lesznek, ezek eredménye alapján állítják majd ki a bizonyítványokat. Szóbeliket most, a 2019/2020. tanév májusi júniusi időszakában nem tartanak – ezzel is csökkentve a fertőzés terjedésének esélyét. Az írásbelikre május 25-e és 29-e között kerülhet sor, míg a gyakorlati vizsgákat május 4-e és június 15-e között lehet megtartani.

Schanda Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy aki valamilyen ok miatt nem szeretne az elkövetkező két hónapban szakmai vizsgát tenni, az természetesen megteheti ősszel is. “A mostani vizsga egy lehetőség. De ha a tanuló úgy dönt, akkor ősszel is megcsinálhatja, és az sem pót-, sem javítóvizsgának nem fog számítani” – fejtette ki.

Eredetileg 113 ezren jelentkeztek az érettségire, három százalékuk magától lépett vissza, 26 ezren pedig későbbi időpontban adhatnak számot a tudásukról.

A vizsgák reggel 9-kor kezdődnek, így a diákok nem találkoznak a munkába járókkal. Maszkot a tanárok és a diákok is kapnak, az intézmények pedig kézfertőtlenítőt. Egyszerre tíz diák lehet egy teremben, másfél méteres távolságot tartva. Öltönyt nem kell viselni a vizsgázóknak, a teszteket pedig egy napig pihentetik, mielőtt továbbküldik javításra.

Ahogy az ismert, a Jobbik a megajánlott jegyek mellett kampányolt, a párt képviselői többször is hangsúlyozták, elképzelésüket szakmai szervezetek mellett civilek, szülők és gyermekeik is támogatták.

Emlékezetes, Orbán Viktor miniszterelnök május 3-ra várja a járvány tetőzését.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá

shares